Örökség...

2012.02.10. 22:24

Néhány nem szakmai tapasztalatunkat szeretném most Önökkel megosztani, majd később újra meg újra megosztani.

Pár éve a honlapunkat programozó informatikai cég tulajdonosa - aki egyébként ügyfelünk is - azt mondta, hogy a "konkurencia" fogja a legtöbbet nézni és olvasni a honlapunkat. Lopni fogják róla az ötleteket. Ismert minket már akkor, a munkánkat, valamint azt, hogy hogyan dolgozunk a cégben. Persze ez az un. "megfigyelés" a konkurenciától nem számít, gondoltam akkor. Most is így gondolom, mert szeretném, ha az óraértékesítés színvonala valahogy magasabbra kerülne, mindenhol az országban. Csakhogy ezt az utánzást ugyanúgy sikerül a legtöbb cégnek összehozni, mint ahogy a hamis órákat gyártó cégeknek a "replikákat". Felületesen.


Soha nem figyeltem a versenytársakat, de a múltkor egy komoly baráti körben, miközben a honlapunk dícséreteket kapott, felhívták a figyelmünket rá, hogy mennyi órakereskedőnek alap az orak.hu, mert rengeteg orak.hu kopi van a neten. De csak olyanok amilyenek. Ünnepek között végignéztem egyet-kettőt. Aztán felhúztam magam, aztán megnyugodtam, és eldöntöttem, hogy leírom ezeket a sorokat. Nekik.?

A legnagyobb alapokat a Nagyapáim hozzáállása és tanítása adta. Ezek a gondolatok adják cégünk alapjait: „Rend a lelke mindennek”, és „Mindig mindent a helyére”. Ezek azok a gondolatok, amelyeket nem az órás Nagypapa mondott. Bár néha szerelgette az óráit, a "drótozás" nagy mestere volt a műszaki cikkeknél. Amúgy újságíró, irodalomtanár volt, és annyira szívesen lektoráltatnám Vele ezeket a sorokat, de biztos megkapnám a magamét, ha élne. Én meg magyaráznám neki, hogy ez egy új stílus Tata! A blog.


"Tata" - Bálint Géza bácsi


A REND cégünknél azt jelenti, hogy bármi, még a műhely, az alkatrészek, a raktár, vagyis az is, amit a hozzánk látogató nem láthat, nemcsak a boltok kirakata van rendben. Naprakész. Bárki beletekinthetne. Nem svindlizünk, nem "seperjük a szemetet a szőnyeg alá". Igen, és a blogban szereplő „sokalkatrészes” fotók nem csak a fotózásra beállított javítási folyamatok. Mindig így csináljuk. Furcsa, de ez az igényünk. A garanciális ráta bőven egy százalék alatt van. A JAVÍTÁSBAN IS!

Az órás Nagypapa legfőbb gondolata az volt: "Ha valamin nem tudsz változtatni, ne foglalkozz vele, lépj tovább." Nem fogadtam el. Túl sok kérdés és filozófia van ebben a mondatban. Aztán belegondoltam, és kérdeztem. Mindegyik Nagyapám megélte a háborúkat. Az órás Nagypapát államosították. A mai anyagias pénz és haszonfüggő világunkban fura lehet elképzelni: egy nagy bolt Győr sétálóutcáján, ékszerek, órák, javítás, értékesítés - Becsületes "maszek" hat saját és két nevelt gyermek apukája... Hatóság jön, beállamosít... Eddigi munka gyümölcse bedarálva...


Az "órás" Nagypapa

id. Oláh Imre, ma 94 éves!

...és a Nagyapa azt mondta: „Tudod Petikém, az fájt legjobban, amikor az ötvös szerszámaimat velem törették össze, mert nem foglalkozhattam többé nemesfémmel.” Talán érthető, hogy miért ragaszkodunk a Nagyapa kicsi boltjához annyira. Ma 94 éves, és ha nem lépett volna tovább ezen, és nem keres magának munkát, akkor a családja éhen hal. Egy maszek családja sosem volt szent, nem mentették volna meg. De értett az órákhoz, és egy kicsit szakadtabb helyen is hozták neki a munkát bizalommal. Mert a becsületét soha nem adta el pénzért, és azt nem tudták államosítani.

Ezt az egészet egy a napokban megtörtént eset kapcsán írtam le.

Rendeltek egy órát 100 000 Ft-ért az orak.hu outlet kínálatából, amely a kifutott modelleket tartalmazza. Nálunk minden raktáron lévő óra pontos időt mutat. Erre egy kollégánk kifejezetten figyel. Ennél az óránál egy apró stopperhibát fedeztünk fel. Az óra kicserélését csak egy hét múlvára tudtuk volna megoldani, mivel nálunk ez az egyetlen volt már csak készleten. Ezt jeleztük a megrendelőnek, aki a rendelését lemondta. Így senkinek nem lett problémája, nem kellett visszaküldenie az órát a tulajdonosnak (apró hiba volt, ami lehet, hogy fel sem tűnt volna), nekünk nyugodt az éjszakánk, bár nem csináltunk százezret.

Mindez teljesen normális szerintem, ha az utolsó decemberi nyitvatartási napomon nem hoznak be egy ennél sokkal nyilvánvalóbb hibával egy jóval drágább Citizen karórát. A mutatók össze-vissza, beállítva nincs, de még a mutatószinkron is hibás... Weben rendelték. Nagyon aranyos család volt. A jogszabályok minden fogyasztót védenek elvileg, de a garanciális dolgok intézési rugalmassága már cégfüggő. Ismerünk mindent ebben a témában. Egy jó fél órás mozzanat volt az óra beállítása. Megérte, nem a bor miatt, amit kaptunk érte, hanem a hála miatt, ami egyértelműen mutatta, hogy legközelebb minket választanak, még ha nincs is titkos kuponkód meg kedvezmény.

És ez a példa mutatja, hogy karácsonykor kapkodva rengeteg nem beállított, nem működő óra hagyta el a webshopok és boltok polcait, amelyekkel most küzdenek a tulajdonosok. Ha a fenti órát elküldtük volna, akkor olyanok lennénk, mint ők, de százezerrel több lenne a zsebünkben!

Ha viszont mindenhol úgy állnának az órák online értékesítéséhez (és a boltihoz is!) mint mi, akkor nem tennék fel az ügyféljelöltek ugyanazokat a kérdéseket nap mint nap, amelyekre a válaszunk IGEN!: Tényleg van raktáron? Van rá garancia? Kapok nyugtát vagy számlát? Ha nem tetszik visszaveszik?...

Az irodalomtanár Nagypapám (Tata) legnagyobb útravalója volt mindig: "Csináljátok jól!".
Mi így csináljuk jól. És jól érezzük magunkat.

Bálinték

P.


Vissza a tetejére
Bezár